A Rimé hagyomány története
Rimé (ris med) – az ökumenikus, pártatlan és nem szektariánus mozgalom, melyet Dzsamjang Khjence Vangpo és Dzsamgön Kongtrul valamint tanítványaik indítottak el Kham-ban a tizenkilencedik században.
Mi a Rimé?
Khenpo Puntsok Namgyal szerint:
„A Rimé kifejezés (ris med) szó szerint azt jelenti ’elfogulatlan’ vagy ’pártatlan’. A Rimé ellenkezője, azaz az elfogultság vagy előítéletesség (tib. ris su chad pa) azt jelenti, hogy valaki saját csoportjához vagy saját tradíciójához túlságosan kötődik míg másokkal szemben ellenérzése van. Tágabb értelemben véve, ez vonatkozhat az előítélet és elfogultság minden formájára, beleértve a nacionalizmust és rasszizmust, vagy még azt is, ha valaki saját városához vagy családjához kötődve azt gondolja, hogy azok mind közül a legjobbak. A Dharma fogalomkörére specializálva, az előítéletesség vagy szektarianizmus azt jelenti, hogy valaki elfogult saját hagyományával szemben és idegenkedik másokétól.
Természetesen, a Dharma minden tanítása túlhaladja mindezt az elfogultságot, és mintegy ellenszerként hat a ragaszkodásra és idegenkedésre, azonban a Rimé tradíció, a Dzsamjang Khjence Vangpo által elindított módon, különös hangsúlyt helyezett arra, hogy ettől a fajta szektarianizmustól való mentességre van szükség, és a Tibetben akkor létező összes gyakorlási hagyományvonal tanításainak aktív népszerűsítése jellemezte. Korábban is léteztek tanítók, akik egyszerre több különböző hagyományvonal tanításait gyakorolták, de a Rimé mozgalom rendkívülisége abban rejlik, hogy követői felkutatták és összegyűjtötték az összes Tibetben még érintetlenül megmaradt átadási hagyományt, megőrizték azokat, és olyan széles körben terjesztették, amennyire csak lehetett.”
Forrás: www.rigpawiki.org
Bővebben lásd:
A Nagy Dzsamjang Khjence Vangpo élettörténete
A Nagy Dzsamgön Kongtrul Lodrö Tháje élettörténete